|
Elfogadta a Ház a munkájukat elvesztők lakáscélú hitelére vonatkozó állami garanciáról szóló törvényt.
A képviselők 196 igen, 18 nem szavazattal, 155 tartózkodás mellett
szavazták meg a javaslatot. A Ház támogatta a törvény sürgős
kihirdetését. A törvény értelmében áthidaló kölcsönt kaphat a banktól az
az álláskereső, aki 2008. szeptember 30. után vesztette el a munkáját,
és vállalja, hogy a lakásvásárlási, vagy -felújítási hiteléből a
szerződés időtartama alatt havi minimum 10 ezer forintot törleszt.
Az állam - a központi költségvetés terhére - két évig kezesként
felel a pénzintézet által folyósított áthidaló kölcsön szerinti
tőketartozás és kamattartozás összegéért. A kezességvállaláshoz a
lakáshiteleseknek kell kezdeményezniük a pénzintézeteknél a
szerződéskötést 2009. szeptember 30-ig. Az áthidaló hitelszerződést
azzal a pénzintézettel köti az ügyfél, amelytől a lakáshitelt is
felvette, így az adósnak két hitelszerződése lesz. Minderre azonban csak
akkor nyílik majd lehetőség, ha törvényt az Európai Bizottság
jóváhagyja, az ezt követő 15. napon lép hatályba ugyanis a jogszabály.
A törvény szerint azok az adósok kérhetik az
áthidaló lakáshitel kölcsönt, aki álláskeresőnek minősülnek, és akik 20 millió
forintnál nem nagyobb eredeti hitelösszeggel rendelkeznek, illetve a
hitel fedezetéül lekötött lakáson kívül nincs másik lakásuk, és
igazolják, hogy ebben a lakásban laknak családjukkal együtt.
Az adós által a törvényben előírt igazolások valódiságát a
pénzintézeteknek nem kell megvizsgálniuk, de ha a tartozás esetleges
behajtása során az APEH megállapítja, hogy hamisított iratokkal
tévesztették meg a pénzintézetet, akkor az adósnak a kezesség
beváltásakor kifizetett összeg 150 százalékát kell megfizetnie. Az
áthidaló kölcsönt legfeljebb 10 év alatt kell visszafizetni azzal, hogy
lejárta nem haladhatja meg a lakáscélú kölcsön lejártát.
A pénzintézet forintban folyósítja az áthidaló
kölcsönt, amelyet az adós csak lakáscélú kölcsöntartozásának
törlesztésére használhat fel; az áthidaló kölcsön összege nem haladhatja
meg a még fennálló lakáshitel-törlesztési kötelezettséget. A
hitelszerződéssel kapcsolatban a tőke és kamat összegén kívül más egyéb
fizetési kötelezettséget nem írhat elő a bank. Ha valakinek devizahitele
van, azt a folyósításkor érvényes devizaárfolyamon kell forintra
átszámítani, a 20 millió forintos korlát miatt.
A központi költségvetés által kifizetett összeg a tartozás eredeti kötelezettjének állammal szembeni tartozásává válik,
és azt adók módjára kell behajtani. Az adók módjára behajtandó tartozás
előírása, nyilvántartása és végrehajtása az állami adóhatóság feladata -
rögzíti a jogszabály.
Új cikkek a témában:
Régebbi cikkek a témában:
|