3900 alkalmazottjának 10- 12 %- át tervezi elküldeni a Raiffeisen
bank, és a fiókhálózatot is ennek arányában szeretné szűkíteni. Ennek
lebonyolításában létrehoztak egy belső munkacsoportot is.
Nézhetünk más munka után? Igen
Erre a válaszra igennel felelt a bank vezetősége egyik dolgozójának.
Kérdését arra a belül terjengő szóbeszédre alapozta, miszerint sok
száz embert szeretnének elküldeni, plusz sok fiókot is bezárnak.
Állítólag erről már Bécsben is egyeztettek a bankvezetők, ennek
eredményének függvényében valószínűleg hamarosan értesítik az
igazgatókat és a fiókvezetőket a szeptemberre tervezett változásokról.
Úgy tervezik, az elbocsátásokat és az átszervezéseket még idén
lebonyolítják, de egyelőre nem tudni, kik lesznek az érintett személyek
és egységek. Országunkban összesen 157 bankfiókjuk üzemel, így a fent
leírt százalékok 400- 500 embert érinthet, és körülbelül 20 fiók
bezárását vonja maga után.
Konkrét döntés még nincs
A bank arról tájékoztatta alkalmazottait, hogy a válságból kifolyóan
a pénzügyi piacon nem várható fellendülés, így a bank kénytelen olyan
lépéseket tenni, hogy tevékenységüket ehhez mérten tudják folytatni.
Ezeknek a lépéseknek legfontosabb részét az év végéig várható
létszámleépítés jelenti, mely kezdete az ősz elejére várható a többi
stratégiai lépéssel együtt.
Elbocsátási hullám a többi banknál is
A válság kirobbanása óta a banki és pénzügyi részlegben körülbelül 2000 ember veszítette el a munkáját.
Statisztika az elbocsátott munkatársakról:
MKB: 66 ember
OTP: 500 dolgozó
CIB Bank és lízing: 300 alkalmazott
Allianz Hungária:100 személy állását szüntette meg.
A Raiffeisen idén már utalt létszámleépítésre.
A Provident a napokban jelentette be, hogy 90 ember elküldését tervezi,
míg a gyorskölcsönökkel foglalkozó Athlon pár hete csődvédelmet kért.
A HBSC, mely a világ egyik legnagyobb pénzügyi csoportja, azt jelentette
be, hogy leállítja a lakossági hitelezést, pár éven belül abbahagyja
tevékenységét hazánkban, ezen felül meg 282 dolgozójától fog megválni.
Növekedés helyett válságkezelés
A Raiffeisent a közép- keleteurópai piac legkiemelkedőbb nemzeti bankjai
közé sorolják. A bank úgy tervezi, hogy nem hagyja pánikban ügyfeleit,
hanem inkább átsegíti őket a válságon. Mivel szerteágazó az üzleti
tevékenységük, így a konsrukciójuk rendelkezik beépített
biztosítékokkal. Inkább a tőkét szeretnék megőrízni, így kezelve a
válságot.
Nincs egyedül a Raiffeisen
A többi régiós bank is azért kénytelen ezeket a drasztikus intézkedéseket véghezvinni, mert terjeszkedésüket túlméretezték.
Egy pár hónapos kutatás kimutatta, hogy az ügyfelek száma csökken, újakat meg pláne nem tudnak szerezni.
A bank működéséhez tőke szükséges, melyhez saját ügyfélköre révén próbál
hozzá jutni, csak legvégső stádiumban fordulnak az anyabankhoz.
Spórolni a költségek csökkentésével tudnak, ezért válnak meg több
alkalmazottól és ezért zárnak be a fiókok is. A másik módszer, mely
révén többlethez juthatnak, a bevételek növelése, így az ügyfelek
kezelési költségein és a kamatokon emelnek.
A bankok a különböző régiókban a lakossági hitelfelvétel növekedésében
bíztak, azonban arról elfelejtkeztek, hogy ezeknek a régióknak az
ügyfelei jóval kevesebbet keresnek, tehát hiába számítottak a
végtelennek tűnő lakossági fogyasztásban, a válság keresztül húzta
számításaikat, így rákényszerülve a sorozatos elbocsájtásokra.
Új cikkek a témában:
Régebbi cikkek a témában:
|