|
Egy ingatlan garanciás hitel
esetében előfordulhat, hogy a hitelt felvevő, a lakáshitel szerződés
felmondása után, már nem az eredeti hitelezőjével találja magát szemben,
hanem egy harmadik féllel, akinek az eredeti hitelező úgymond "eladta" a
hitelszerződést.
Az Aegon Magyarország Hitel Zrt. szerint, az elmúlt
időszakban nem érkezett hozzájuk panasz a hitelezettek részéről amiatt,
hogy az eladott követelés vevője erőszakkal kiette volna őket a
lakásukból. Tudomásuk szerint, az eladott követelések vevője minden
esetben a jogszabályban előírtak szerint járt el, illetve a végső
tulajdonosok is a törvényben meghatározott módon jutottak a lakásokhoz. A
szóvivő kiemelte, hogy bármely panaszt amely a partnerükkel
kapcsolatosan érkezik hozzájuk kivizsgálnak, és elvárják partnerüktől,
hogy mindenben a jogszabályi normáknak és az Aegon Magyarország Hitel
Zrt. által képviselt etikai kódexnek megfelelően járjanak el.
Abban az esetben, ha szükség mutatkozik a fedezetként
bevont ingatlanok értékesítésére a bírósági végrehajtás esetén az
ingatlanok jellemzően alacsonyabb áron kerülnek értékesítésre mint a
becsült értékük.
A bírósági végrehajtási folyamat akár évekig is elhúzódhat, melynek
során többletköltségek merülnek fel, míg a végrehajtáson kívüli
értékesítés sokkal gyorsabb és költséghatékonyabb is lehet. Ebben az
esetben a késedelmi kamat is alacsonyabb, az ingatlan gyorsabban
kerülhet eladásra, a piaci értékének közelében. A legtöbb esetben, a
szerződéses partnerük a zálogkötelezzettel együttműködve találja meg a
legkedvezőbb ajánlatot tevő érdekeltet.
A bírósági végrehajtáson kívüli árverést csak azoknál az ügyfeleknél kezdeményezi a hitelintézet, amelyek huzamosabb ideig nem mutatnak fizetési hajlandóságot.
A hitelfelmondást követően, az Aegon Magyarország Hitel Zrt. több
alternatív megoldást is felkínál hitlezettjei részére, azért, hogy így
elkerülhesse a hitel fedezetéül szolgáló ingatlan elárverezését.
Amennyiben az adós együttműködő, az árverés elkerülhető lehet. Arra is
lehetőséget kap a hitelezett, hogy ingatlanát saját maga értékesítse,
mert a gyakorlatba több hónap is eltelhet, addig míg a hitel fedezetéül
felkínált ingatlant árverésre bocsátják.
A kölcsönszerződés felmondása előtt az adóssal
többször, több módon is igyekeznek megállapodni illetve a fizetési
nehézségeire közösen megoldást keresni, ajánlani.
Új cikkek a témában:
Régebbi cikkek a témában:
|