|
Hazai hitel néven átlátható, forint alapú, piaci
kamatozású jelzálog hitelt indított útjára az AXA Bank Europe SA
Magyarországi Fióktelepe.
Bevezetésének oka kettős, részben a
megváltozott pici környezethez, részben pedig az ügyfelek megváltozott
igényeihez igazodnak.
Éves kamatperiódusokban változik az újonnan bevezetett
hitel kamatlába. Nem akciósan rögzítik a kamatot az első 12 hónapban, az
azt követő években pedig a 12 havi kamat periódus a BUBOR (Budapesti
Bankközi Hitel Kamatlába) referencia kamatához kötődik.
Mivel a Magyar Nemzeti Bank - és nem az AXA - határozza meg az új
fajta hitel első 12 havi kamatát, ezért a hitel árazásának változása
áttekinthető, és szerves egységet képez a magyar gazdaság mindenkori
teljesítményével. Az MNB alapkamatának és ezzel együtt a BUBOR 12 havi
értékének prognosztizálható csökkenése miatt az új hitel fajta kamata is
várhatóan alacsonyabb lesz, mint az első kamatperiódusra meghatározott
árazás.
Az AXA hazai igazgatójának elmondása szerint ez a
jelzáloghitel képes lesz az ügyfelek bizalmát visszaszerezni, szemben a
bankok etikai kódexével. A forint alapú hazai hitel nem foglal magában
árfolyamkockázatot (szemben a deviza alapú hitelekkel), mivel nincs
eltérés a folyósítási és a törlesztési árfolyam között, ugyanis a
visszafizetendő hitel összege megegyezik az ügyfél által igényelt
összeggel. A Hazai Hitel felveszi a versenyt úgy az euró alapú jelzálog
hitellel, mint a nemsokára piacra dobandó államilag támogatott
lakáshitelekkel szemben is.
A Hazai Hitel minimum futamideje 1év, maximuma 40 év, a legkisebb
igényelt összeg 500.000.-Ft, a legmagasabb pedig 50 millió forint. Egy
kitétel van, az igényelt összeg nem lehet több, mint a fedezetül
szolgáló ingatlan(ok) hitelfedezeti értékének 75%-a. Hitel cél függő,
hogy Hazai Hitel Max opció is kérhető, ha a hitel összege eléri a
fedezetet képező ingatlan(ok) hitelfedezeti értékének 80-95%-át.
Egy átlagos, 5 millió forintos Hazai Hitelt egy átlagos, 20 éves
futamidőre az AXA a következő induló kamatokkal folyósít, egyszeri, 70
ezer forintos folyósítási jutalék mellett, amit a bank minden esetben
meghitelez. A Hazai Hitelre példaként említhető, egy átlagos, 5 milliós
értékben felveendő hitelkérelem, melyet az AXA 20 éves futamidőre ad
meghatározott induló kamatokkal, egyszeri 70.000.-Ft-os folyósítási
jutalék mellett. Ez utóbbit az AXA Bank feltétel kötése nélkül
meghitelez.
Új cikkek a témában:
Régebbi cikkek a témában:
|