|
Budapest Bank egyenlítő hitel |
A Budapest Bank a napokban sajtótájékoztató
alkalmával jelentette be új termékét, melynek Egyenlítő hitel a neve és
egy megtakarításokhoz kapcsolt jelzálog alapú hitelkonstrukció.
A hitelajánlat Magyarországon egyedülálló a piacon,
mivel a hitelhez kapcsolódó folyószámlán levő megtakarítások mértéke
csökkentheti a hitelkamatok mértékét, illetve rövidebb lehet a hitel
futamideje is.
Jelenleg, a bankbetétek kamati jóval alacsonyabbak,
mint a bankok által kínált jelzálog-hitelek kamatai. Az új
hitelkonstrukció esetében, a kamatfeltételek kiegyenlítődnek, vagyis az
ügyfél által a banknál tartott megtakarításainak a kamatai beszámítanak a
jelzáloghitel nettó összegébe. Az Egyenlítő Hitel forint alapon
igényelhető, legkevesebb 5 millió forint értékben.
A Budapest Bank termékmenedzsmentért felelős
igazgatótanácsi tagja Fatér Gyula elmondta, hogy a jövőben egyre inkább
nő a kereslet a forint alapú hitelek iránt a lakossági üzletágban. A
növekvő kereslet mozgatórugói a lakáshitelek és más jelzálog alapú
konstrukciók lehetnek.
Ennek a tendenciának megfelelő az új konstrukció
is, amely a forint alapú jelzálog hitelekre alapoz. Természetesen a
devizahitelek sem kerülnek le a Budapest Bank termékpalettájáról,
viszont fokozatosan áttevődik a hangsúly a forintban denominált
hitelkonstrukciókra.
A Budapest Bank ezt az új hitelkonstrukciót egyrészt a saját
fiókhálózatán keresztül szeretné elérhetővé tenni a lakosság számára, de
bevon az értékesítésbe néhány nagyobb hitelközvetítő céget is, amelyek
kellőképpen felkészültek a jogszabályi változásokra.
Új cikkek a témában:
Régebbi cikkek a témában:
|