|
A devizahitelek forinthitellé való átváltása nem oldható meg csak állami kötelezettségvállalással - mondta Veres János pénzügyminiszter szombaton Budapesten újságíróknak.
A magyar állam nincs abban a helyzetben, hogy ennek a kérdésnek a
100 százalékát a saját maga terheként vigye tovább - fogalmazott a
szakminiszter az MSZP Baloldali Tömörülés Platformjának zárt ülése
előtt. Nagyon fontos dolog, hogy Magyarország belül maradjon a 3
százalékos államháztartási hiánycélon, tehát semmilyen olyan megoldás
nem támogatható, amely veszélyezteti ezt - szögezte le a
pénzügyminiszter.
A magánszemélyeknél lévő, devizaalapon folyósított jelzáloghitelek
értéke nagyjából 2600 milliárd forint, ha ehhez még hozzászámolják a
szabad felhasználású hiteleket is, akkor ennek a duplájáról, nagyjából
5000 milliárd forintról van szó – mondta a miniszter.
A még pénteken az MTI birtokába került, a kormány számára készített
előterjesztésből és szakértői dokumentumból az derült ki: a
devizahitelek piaci árfolyamon történő forintosításának költsége éves
szinten akár 263 milliárd forint többletkiadást is jelenthetne, állami
segítség nélkül ennyivel emelkedne az érintettek terhe a
legpesszimistább forgatókönyv szerint.
fn.hu
Új cikkek a témában:
Régebbi cikkek a témában:
|