Egy új hitelkonstrukció keretein belül a munkanélküliek, és a kisvállalkozók akár 6-7 millió forint uniós hitelhez is juthatnak.
A nehéz helyzetben lévő emberek vállalkozásait az Európai Unió mikrohitelekkel segíti, erre a célra az elkövetkezendő négy év alatt 100 millió eurót szánnak, de az idő folyamán ez az összeg tovább nőhet.
Azok vehetik igénybe a hitelt, akik munkanélküliek, vagy bizonytalan az állásuk vagy nehezen juthatnának hitelhez, továbbá munkanélkülieket illetve hátrányos helyzetűeket foglalkoztató kisvállalkozók is igényelhetik. Bankoknál és szervezeteknél kérelmezhető a hitel, aminek összege 6-7 millió forint lehet, a kölcsön elsődleges kockázatvállalója az Európai Unió. A 2013-ig tartó program alatt 100 millió eurót fordítanak a célra, ami majdnem 27 milliárd forint, így a nehéz helyzetbe került emberek több tízezre ismét munkát kaphat.
A program után már nagyon sokan érdeklődnek. Létrejött egy nyilatkozat, amelyben az szerepel, hogy amennyiben megfelelő ütemben használják fel a tagálmok a kibocsájtott összeget, az Európai Unió kibővíti a hitelkeretet további 20 millió euróval, de az Európai Beruházási Bank és a kereskedelmi bankok támogatásával a hitel keret akár 500 millió euróra is nőhet-mondta el Göncz Kinga európai parlamenti képviselő. Véleménye szerint nagyon hasznos a program, mivel a tagállamok szempontjából nagyon fontos, hogy a rendelkezésre álló összeget minél hamarabb felhasználják.
Hazánk európai képviselői elmondták, hogy a gyors döntéshozatal a résztvevők együttműködésének köszönhető, ugyan úgy, mint az, hogy a programmal kapcsolatos intézkedések könnyen zajlottak. A döntésben nagy súlya volt a finanszírozásról tett jelentésének, képviselőnknek Göncz Kingának, aki megjegyezte, hogy a program lefolyását folyamatosan figyelemmel kíséri majd a parlamenti foglalkoztatási és szociális ügyi szakbizottság.
Új cikkek a témában:
Régebbi cikkek a témában:
|