|
Drasztikus mértékben csökkenhet a banki hitelközvetítő ügynökök száma az új szabályozásnak köszönhetően.
Az okok többek között abban keresendőek, hogy az ügynökök által közvetített jelzáloghitelek minősége messze alul maradt a bankfiókok által közvetítetteknél. Sajnos, ez a tendencia az egész bankszektort érinti.
Sok olyan ügyfél juthatott hitelhez ügynökökön keresztül, aki a bankoktól közvetlenül nem kaphatott volna, mivel nem érte el a hitelezhetőségi limiteket. A kialakult helyzetért nem csak a hitelközvetítő ügynökök a felelősek, hanem a bankok is, mivel az ügynököket a jutalék motiválja, míg a hitelek kockázata már nem az övék. Az ügyfelek pedig inkább fizetik a többletköltségeket, viszont hitelhez juthatnak.
Sok esetben az ügynökök nem csak a banktól kapnak jutalékot, hanem az ügyfelektől is, így a kapott jutalék értéke akár a hitel 5-8 százalékát is kiteheti a hitel összegének. Ez, akár 500-800 ezer forintot is jelenthet egy 10 millió forintos lakáshitel esetében.
A fentebb említett ok miatt a CIB Bank radikális lépésre szánta el magát: teljesen leépíti az ügynök hálózatát, az ügyfelekkel pedig közvetlen módon tartja a kapcsolatot, annak ellenére, hogy a tavalyi évben az ingatlan hitelek 65 százalékát ügynökökön keresztül kötötte a bank. Az ügynöki hálózat leépítése már a válság kitörésekor megkezdődött, amikor az első hitelek elkezdtek bedőlni. A bank szerint a gondot többek között az okozta, hogy a bank nem tudta tartani közvetlen módon a kapcsolatot az ügyfelekkel. Az ügynökhálózat felszámolásán megspórolt összegeket a bank visszaosztja az ügyfeleinek, a devizahiteleknél is olcsóbb forinthitelek formájában. A bankok nagy része nem építette le teljes egészében az ügynöki hálózatát, viszont kiszűrte azokat az ügynököket, akik nem megfelelően teljesítettek.
Hatalmas konkurenciaharcot eredményezett a világgazdasági válság az ügynökök között, hiszen a jelzálog-hitelezés 60 százalékkal esett vissza, így a harc sokkal kisebb bevételekért folyt. Januártól kezdve az ügynöki tevékenység is törvényi szabályozás alá esik, eszerint ha egy ügynök csak egyetlen bankot képvisel, akkor ő úgynevezett függő közvetítő, tehát a bankja vállalja a tevékenységéért a felelősséget. Abban az esetben, ha az ügynök több bankot is képvisel, tehát független közvetítő, akkor az ügyfélnek több hitelajánlatot is be kell mutatnia. A tanácsadásért ő maga vállalja a felelősséget, a tevékenységére pedig felelősség-biztosítással kell rendelkeznie. Az Unicredit Bank kiköti, hogy az ügynöki jutalékot a bank fizeti, ezért az ügyféltől az ügynök nem kérhet pénzt.
A januári szabályozás egyébként az ügynöki jutalékok kifizetési rendszerét is szabályozza, így a jutalék nem fizethető ki egyszerre, hanem leosztásra kerül a hitel futamidejére, így a jutalék kifizetése függ a kiközvetített hitel minőségétől is. Továbbá az ügynöki tevékenység gyakorlása szakképesítéshez lett kötve. Ezek a megszorítások tovább szűkítik az ügynökök számát.
Új cikkek a témában:
Régebbi cikkek a témában:
|