A nyugdíjemelés 2012-ben nem lesz látványos - a nyugdíjemelés várhatóan csak 3.5%-os lesz, mivel az ország gazdasági növekedése prognosztizálhatóan 3% alatt marad, ami pedig azt eredményezi, hogy az érvényben lévő törvények szerint ez a növekedési ráta csupán az infláció követésére elegendő.
A kormány előzetes ígérete szerint a nyugdíjak pusztán reálértéküket őrzik meg, mivel jelenleg csak ezt tudja garantálni a kormány.
Rövid emlékeztető: Nagy Anna kormányszóvivő 2010. novemberében bejelentette, a 2011-es nyugdíjak 3.8%-al nőnek, mivel az előzetes számítások szerint a gazdaság 3%-os növekedést produkál. Az akkori költségvetési törvény azt tartalmazta, hogy nyugdíjemeléskor 3,5%-os inflációt és 4,9%-os nettó keresetnövekedést kell figyelembe venni.
A nyugdíjemelés mértéke a gazdasági növekedés függvénye. Amennyiben 3% alatti a növekedés, úgy a nyugdíjakat csupán az infláció mértékével megegyezően lehetséges növelni. Amennyiben a 3%-ot meghaladja a gazdasági növekedés, úgy a nyugdíjemelés alapjának meghatározásakor 80%-ban az inflációt, 20%-ban a nettó kereset emelkedést kell figyelembe venni. A kormány akkori optimizmusa 3.8%-os nyugdíjemelést jósolt, mivel 3% fölötti gazdasági növekedésre számított.
A túlzott optimizmust aztán lehűtötte a realitás, mivel a legutóbbi gazdasági elemzés szerint a Magyar Nemzeti Bank 2011. évre 2.4%-os növekedést vár csupán. Végülis a kormány 0.3 százalékpont eltéréssel nagyobb mértékű nyugdíjemelést adott 2011-ben, mint ahogy azt a gazdasági növekedés megengedte volna. Plusz nyugdíjemelésben is részesültek azok, akik 2010 előtt vonultak nyugdíjba, hiszen részükre az emelés mértékét a 3.8% felett még 0.6%-os emeléssel is megfejelték – ez pedig összességében már 4.4%-os nyugdíjemelést jelentett.
A nyugdíjemelés 2012 helyzete analógiát mutat a 2011. esztendeivel, mivel a kormány 2012-re 3.1%-ot vár a GDP növekedésétől, ezzel szemben az MNB 2012-re mindössze 2.8% növekedést lát reálisnak. Az amerikai gazdasági események hatására azonban valószínűsíthető egy ennél alacsonyabb GDP növekedés.
A Napi Gazdaság szerint, amennyiben ragaszkodunk a kormány prognózisához, úgy a nyugdíjemelés 2012-ben is 3.7 – 4%-os lehet. Az elmúlt hónapok hektikus világgazdasági helyzete miatt azonban a MNB jóslata fog beválni, így pedig a nyugdíjemelés 2012 pusztán csak a reálérték megőrzésére lesz elegendő.
Az alábbi tényezők befolyásolják az infláció mértéke feletti nyugdíjemelés 2012 lehetőségét:
- A költségvetés elkészítésekor a kormány aligha jósol ismét optimistán nagyobb mértékű nyugdíjemelést, mint azt tette 2011-ben
- A kormány már előzetesen bejelentette, hogy csupán a nyugdíjak reálértékére tesz felelősen ígéretet. 2011 végére a jelenleg hatályos törvények beígért megváltoztatása kihatással lesz a most érvényben lévő nyugdíjtörvényre is.
- A kormány több milliárd ft-ot akar megtakarítani a kisebb mértékű nyugdíjemeléssel a jövőben.
A nyugdíjemelés 2012-ben a fenti okok miatt tehát nyilvánvalóan pusztán a nyugdíjak reálértékét képes megőrizni, hiszen a 3% alatti gazadási növekedés, és a kormány szándéka (kisebb mértékű emelések) csak ezt teszi lehetővé. Vagyis a nyugdíjemelés 2012 mindössze 3.5%-os emelést jelent majd.
Egy példa: 2011. januárjában 85.000.-Ft-os nyugdíj volt az átlagnyugdíj. Ennek a 3:5%-a 3.000.-Ft-os havi nyugdíjemelést jelentett. Ha a példa kedvéért 4%-al számolunk, akkor az havi 3400.-Ft-os emelést eredményezett. A két emelés közötti különbség 400.-Ft. Ezt beszorozzuk 3 millió nyugdíjassal, akkor 1.25 milliárd Ft a differencia, vagyis ennyit tud megtakarítani a kormány az alacsonyabb nyugdíjemeléssel.
|