|
Napjainkban Magyarországon bárkiből lehet
hitelközvetítő, még érettségi sem szükséges hozzá.
Pedig elég egyetlen
rossz döntés, és elvész a lakás.A válság óta megszaporodtak a
visszaélések, ezért a kormány felülvizsgálja a pénzügyi szolgáltatók
programját és szükség szerint szigorít a szabályozásokon.
A hitelközvetítők a jutalék felvétele után "kiszálltak" az ügyből,
ahelyett, hogy az ügyfélen segítettek volna a hosszú távú hitel
visszafizetésének gördülékenysége érdekében.
E. J. és élettársa egymillió kétszázezer forintot veszített el a
hitelközvetítő hibájából: már azért is hitelhez folyamodtak, hogy
megkaphassák a lakáshitelt, hiszen nem volt pénzük az önrészre. A bank
mégis elutasította a kérelmüket. Most a semmire fizetik a hitelt, és
esélyük sincs lakásra, mert amíg a régi hitelt nem fizették vissza, nem
kaphatnak új hitelt.
Egy Dunakeszin élő család szintén hitelközvetítői "segítséggel" veszítette el a házát.
Sokan közvetítőkön keresztül intézték a hitelüket, melyet most nem
tudnak fizetni. A pénzügyi felügyelet 120 ehhez hasonló ügyben végez
nyomozást. A hitelszövetség szerint nincsenek szabályok a
hitelközvetítők területére vonatkozóan: semmilyen végzettség, de még
érettségi sem szükséges a hitelközvetítői munka végzéséhez. A kormány
szigorítást tervez az eddigi szabályozáson a sok visszaélés miatt- az
ellenzék szerint túl késő egy évvel a válság kirobbanása után elkezdeni a
programot.
Új cikkek a témában:
Régebbi cikkek a témában:
|